Területek

A projektterület az ország keleti részén található Hortobágyi Nemzeti Park területén, annak is a keleti szélén található, és teljes egészében (2034 ha) az Európai Unió által kiemelt támogatást élvező „síksági pannon löszgyepek” és a „pannon szikes gyepek és mocsarak” kategóriába tartozik. Regionális és nemzeti szinten különös értéket képvisel a szikes tó élőhely-altípus, amelyből mára mindössze 2600 hektár maradt a Kárpát-medencében. Mi 450 hektáros kiterjedésben állítjuk vissza ezt az élőhelyet.

Nagy-szik

A Nagy-szik része a Hajdúhát lábánál a Hajdúnánástól Földesig húzódó szikestó-láncolatnak, amelynek talán ez – a csatornázás ellenére is – az egyik legjobb állapotban megmaradt tagja. A XX. század előtti katonai térképek még egyértelműen jelölik e szikes tavat. A szikes tó legmélyebb pontján végigfutó Magdolna-ér lecsapoló csatornát az 1980-as években építették, s ezzel véglegesen megpecsételődött a szikes tó sorsa. Védettséget is csak az 1990-es évek elején kapott, majd később az egész terület része lett a Natura 2000 hálózatnak.
Az 1990-es évek közepéig a Hortobágy egyik legértékesebb sziki madárközössége (kis lile - széki lile – gulipán – gólyatöcs – bíbic - piroslábú cankó - küszvágó csér) élt a területen, bár az 1980-as években már folyamatosan haldokló állapotban. A lecsapolás, a kedvezőtlenül megváltozott legeltetési szerkezet, a szennyezés és további csatornázás hatására ezek a fajok teljesen eltűntek, más gyakoribb fészkelő fajok (bíbic, piroslábú cankó) állománya pedig jelentősen megfogyatkozott.
A terület 100%-ban a „pannon szikes gyepek és mocsarak” élőhelyhez tartozik, annak ellenére, hogy a terület nyugati oldalán még megtalálható a szikes tó eredeti partvonala is. Jelenleg a területet ürmös pusztagyep és szikes rét borítja. A réti zónában jelentős a Juncus-fajok és a sziki mézpázsit dominanciája, ami kiszáradt állapotában is a szikes tavak réti zónájához hasonlít. Koratavasszal még mindig gyakori a kopár foltokon az erőteljes sziksókivirágzás, ami már nem jellemző más hortobágyi területekre.

 

Magdolna-puszta

A Magdolna-puszta is egy részét képezte a Hajdúhát lábánál Hajdúnánástól Földesig húzódó szikestó-láncolatnak. A XX. század előtti katonai térképek még egyértelműen jelölik a Magdolna-lapost.  A szikes tó legmélyebb pontján végig futó Magdolna-ér lecsapoló csatornát az 1950-as években építették, tehát már a Hortobágyi Nemzeti Park alapításakor a Magdolna-lapost – a csapadékvíz levezetésével – minden tavasszal kiszárította a Magdolna-ér. Az 1980-as évek elején a Vörös Csillag Tsz további lecsapoló-rendszert épített a többi réti zóna lecsapolására is. A nemzeti park alapítása óta védettséget élvez, majd legújabban az egész terület része lett a Natura 2000 hálózatnak is.
A vízhez kötődő sziki fészkelő madárfajok állománya (bíbic, piroslábú cankó) a területen jelentősen megfogyatkozott a Magdolna-ér létrehozását követően, az 1980-as években történt további lecsapolások után pedig ezen madárközösségek fészkelése a területen gyakorlatilag teljesen eltűnt.
Az élőhely nagy része a „pannon szikes gyepek és mocsarak” kategóriába tartozik, de kis hányada „síksági pannon löszgyepekből” áll.

 

A projekt fő célkitűzése mindkét területen a fennálló káros hatások megszüntetése, az eredetihez közeli vízjárási állapot visszaállítása, valamint az egykor jól működő legeltetési szerkezet felélesztése.